top of page

Erdőt. Bolygót. Együtt.

A MyForest közösségi erdők (Közösségi Erdőkért Alapítvány, 14.Pk.60.503/2019/2.) egy olyan kezdeményezés, amely először Magyarországon, majd nemzetközi szinten kíván platformot létrehozni a földön található erdők számának növelés érdekében.

 

A földi erdők számát azért kell legalább a jelenlegi erdők ötödével növelni, mert a globális felmelegedés egyik legfontosabb oka az, hogy a Földről az ipari civilizáció kezdete óta eltűnt az erdőknek negyede. A maradék erdőségek ugyanakkor már nem képesek magukban megkötni az emberi tevékenység által kibocsátott CO2 mennyiséget, mely folyamat a globális felmelegedéshez, és e folyamat végén az emberi civilizáció pusztulásához vezethet.

Ehhez a MyForest összekötő platformként tevékenykedik, és összekapcsolja a 

 

- klímáért aggódó civileket, akik faültetéssel szeretnének hozzájárulni a nagy közös célhoz, 

- cégeket, amelyek az erdők telepítésében vesznek részt, 

- földtulajdonosokat, akik földjük felajánlásával járulnak hozzá a projekthez,

vagyis erdősítési hasznosításra adják földjüket, valamint

- cégeket, amelyek ügyfeleik számára szeretnének fákat ültetni.

A fák védenek minket, ezért mi védjük a fákat!
Csatlakozz, hogy legyen fád, csatlakozz, hogy legyen erdőd!

Bemutatkozás: Quote

Célunk

A globális felmelegedés megfékezése a földi erdők számának emelésével

Hogyan?

Minden földi lakosra számítva fejenként nagyjából 100 fát kell ültetni ahhoz, hogy legalább ötödével emeljük a jelenlegi erdők méretét, és így visszanyerjük az 1700-1800-as évek korára jellemző erdőknek egy jelentős részét.

A jelenlegi erdőállomány az akkorinak nagyjából a haromnegyede.

Miért?

Mert az erdők (a fák) a vegetációs időszakban felszívják és magukban megkötik a levegőben található, felmelegedést okozó CO2-t.

 

A kétszáz évvel ezelőttihez, vagyis az ipari civilizáció előtti állapothoz képest csökkent méretű erdőségek nem képesek ma felszívni az emberiség által kibocsátott széndioxid mennyiséget.

Ha viszont legalább húsz százalékkal növelnénk az erdőségek számát, akkor a növekmény meghatározó mértékű széndioxidot lenne képes megkötni, ami a carbon  koncentráció csökkenésével járna, és ezzel képesek lennénk megfordítani a jelenlegi vészjósló folyamatokat.

 

video: https://www.facebook.com/704719383276512/videos/441133866468176/

Bemutatkozás: Features
Bemutatkozás: Team Members

Csapat

Személyes indíttatás vezérelt bennünket, mindannyian külön-külön fontosnak tartottuk a környezetvédelmet, a globális felmelegedés lassítását.

Láttuk, hogy sem felülről, sem oldalról nincs ezt kezelő kezdeményezés, és eljutottunk egy olyan pontra, ahol éreztük, hogy már nem elég a like, a szavak szintje. Ekkor kezdtünk el gondolkodni azon, hogy mit tehetünk mi az egyén szintjén. Szeretnénk még az unokáinkkal is együtt játszani, egy élhető világban.

A projekten az ötlet megszületése óta mindannyian civil munkánk mellett dolgozunk.

Hogyan csatlakozhatsz hozzánk?

Bemutatkozás: What We Do

Földtulajdonosként

Felajánlhatsz saját földterületet beerdősítésre., jelenleg ingyenes felajánlásokat tudunk elfogadni.

Diákként

Ültessetek fát örökbefogadóként, vagy saját magról facsemetét, legyen az osztályotoknak saját erdője, amely egy életre összeköt benneteket!

Magánszemélyként

  • Finanszírozhatod fák ültetését és fenntartását, ezzel örökbefogadóvá válsz.

  • Csatlakozhatsz csapatunkhoz segítőként, részt vehetsz az ültetési és egyéb munkálatokban.

Cégként

  • Ültess vásárlóidnak fát szolgáltatásod vagy terméked mellé!

  • Szervezz csapatépítést munkahelyeden, legyen saját fátok, erdőtök!

  •  Gazdasági társaságod erdőtelepítő és fenntartó gazdasági egységként is csatlakozhat. Ebben az esetben a MyForest által kibérelt terület beerdősítésére és az erdő fenntartására vállalsz kötelezettséget. E tevékenységed költségeit úgy számoljuk ki, hogy ez neked is megérje, akár mintha kukoricát, vagy búzát termelnél.

Projektek

Bemutatkozás: Projektek
Tervezett - Folyamatban

Ják 4.

4,77 ha.

 

Tölgy, vegyes keménylombú és vadgyümölcs erdő telepítése

Ültetés várható ideje: 2024. ősz

Támogatóink:

csemete ültetése támogatva

Aktuális - Finanszírozva

Kerekharaszt 3.

2,7 ha.

 

Tölgy, vegyes keménylombú és vadgyümölcs erdő telepítése

Ültetés várható ideje: 2023. ősz -2024. tavasz

Támogatóink:

csemete ültetése támogatva

Aktuális - Finanszírozva

Ják 3.

5,0 ha. (első ütem a teljes 20 hektárból)

 

Tölgy, vegyes keménylombú és vadgyümölcs erdő telepítése

Ültetés várható ideje: 2023. ősz

Támogatóink:

csemete ültetése támogatva

Beültetett erdőterület - Finanszírozva

Ják 2.

4,0 ha.

Tölgy, vegyes keménylombú és vadgyümölcs erdő telepítése

Ültetés ideje: 2023 tavasz

Támogatóink:

csemete ültetése támogatva

Beültetett erdőterület - Finanszírozva

Ják 1.

2,29 ha.

Tölgy, vegyes keménylombú és vadgyümölcs erdő telepítése

Ültetés ideje: 2023 tavasz

Támogatóink:

csemete ültetése támogatva

Beültetett erdőterület - Finanszírozva

Szarvasgede 4.

4,75 ha.

 

Tölgy, vegyes keménylombú és vadgyümölcs erdő telepítése

Ültetés ideje: 2022 ősz

Támogatóink:

csemete ültetése támogatva

Beültetett erdőterület - Finanszírozva

Kerekharaszt 2.

2,28 ha.

Tölgy, vegyes keménylombú és vadgyümölcs erdő telepítése

Ültetés ideje: 2022. ősz

képek az előkészítésről, az ültetésekről, 

Támogatóink:

csemete ültetése támogatva

Beültetett erdőterület - Finanszírozva

Szarvasgede 3.

2,31 ha.

 

Tölgy, vegyes keménylombú és vadgyümölcs erdő telepítése

Ültetés ideje: 2021. ősz 

képek az ültetésről

Támogatóink:

csemete ültetése támogatva

Beültetett erdőterület - Finanszírozva

Erzsébet település, Baranya megye

hrsz. 041/16.

1,74 ha

 

Tölgy, vegyes keménylombú és vadgyümölcs erdő telepítése

Ültetés ideje: 2021. ősz-2022. ősz

Képek az előkészítésről és az ültetésről

Támogatóink:

csemete ültetése támogatva

Beültetett erdőterület - Finanszírozva

Erzsébet település, Baranya megye

2 ha

hrsz.: 041/16.

 

Tölgy, vegyes keménylombú és vadgyümölcs erdő telepítése

Ültetés várható ideje: 2021. ősz

Támogatóink:

csemete ültetése támogatva

Beültetett erdőterület - Finanszírozva

Erzsébet település, Baranya megye

1 ha

hrsz.: 041/16.

 

Tölgy, vegyes keménylombú és vadgyümölcs erdő telepítése

Ültetés várható ideje: 2021. ősz

Támogatóink:

csemete ültetése támogatva

Beültetett erdőterület - Finanszírozva

Csécse, külterület

2,08 ha

Tölgy, vegyes keménylombú és vadgyümölcs erdő telepítése

Nógrád megyében, Csécsén valósul meg, ha szeretnél részt venni a projektben, csatlakozz hozzánk

Ültetés várható ideje: 2021. ősz

Támogatóink:

csemete ültetése támogatva

Beültetett erdőterület - Finanszírozva

Szarvasgede 1., külterület

1 ha

Tölgy, vegyes keménylombú és vadgyümölcs erdő telepítése

Nógrád megyében, Szarvasgedén valósul meg az első közösségi erdő, ha szeretnél részt venni a projektben, csatlakozz hozzánk

Ültetés ideje: 2019. november 23. 10.00 óra

Támogatóink:

csemete ültetése már támogatva

Beültetett erdőterület - Finanszírozva

Szarvasgede 2., külterület

1,22 ha

Tölgy, vegyes keménylombú és vadgyümölcs erdő telepítése

Ültetés ideje: 2020. március 21.

Támogatónk:

csemete ültetése támogatva

Beültetett erdőterület - Finanszírozva

Hatvan mellett,

Kerekharaszt külterület

1,335 ha

 

Vegyes keménylombú és vadgyümölcs erdő telepítése

Ültetés várható ideje:

2020. március 22., esőnap március 28-29.

Támogatóink:

csemete ültetése támogatva

Fa örökbefogadás
Fa örökbefogadás

Ha szeretnéd támogatni a tevékenységünket, és fát örökbefogadni kattints ide: Csomagok

(update 2019. november: a csomagokra kattintva már AJÁNDÉKOZNI is lehet faültetés támogatását. A csomagokra kattintás után felugró panelben már megjelenik az "ajándékba adom" lehetőség is, azt aktiválva be lehet írni a megajándékozott nevét, és amikor visszaigazoljuk az utalást, e-mailben kapod meg a kinyomtatható oklevelet, lásd:

https://www.facebook.com/704719383276512/photos/a.707773932971057/874216632993452/

 

update 2020. november: ha a csomagokra kattintás után a "Támogatói csomag"-ot választod, akkor 5000 Ft-al tudsz támogatni minket, amiért elültetünk öt fát, és belföldi címedre ajándékként kiküldünk egy MyForest-es jegyzetfüzetet tolall. Ezt a lehetőséget lehet használni az "Ajándékba adom" opció esetén is, így a füzet mellé egy nyomtatható, ajándékozható oklevelet is kapsz mailen)

update 2021. március: A Myforest Fasor védnöki programot hirdet, részleteket lásd a linken!

A fák bekerülési költségét a következő módon számoltuk ki, az alábbi tételek szerepelnek benne:

  • földmunkák: talajelőkészítés, bozótírtás, pásztamarózás

  • hatóság által elfogadott erdőtelepítési terv elkészíttetése

  • ideiglenes vadháló (a területek és a csemeték védelme érdekében)

  • szaporítóanyag (mag/makk, illetve a facsemeték költsége), valamint annak odaszállítása és a telepítése (ültetése)

  • az alapítvány működési költségei

  • minden erdőt legalább tíz évig fenntartunk (gyomírtás, sorápolás, sorközápolás, gallyazás, pótló ültetések), és az erdőket a felügyelőhatóság műszaki átvételéig (az erdő 8-10 éves koráig) kezeljük.

Egy fa elültetéséhez szükséges támogatás: 750 Ft/fa.

Így gondolkozz: Egy hektárra nagyjából 10 ezer makkot/csemetét, magoncot ültetünk. Ezekből nagyjából 20-40 év alatt 1000 felnőtt fa fog megmaradni, és egy erdőt alkotni. Így úgy számolhatsz, hogy ha 10 csemetét finanszírozol, akkor 20-40 év múlva is biztosan lesz egy fád ebben az erdőben. Ugyanakkor annak is éppúgy megvan a jelentősége, ha tíznél kevesebbet finanszírozol, hiszen ugyanúgy tagja leszel az erdősítő közösségnek.

A Közösségi Erdőkért Alapítvány a támogatások után a következőt garantálja minden támogatónak:

1. Minden ember, aki akár csak egy fát is támogat bármelyik MyForest erdőben, azzal együtt „tulajdonosává”* válik az összes MyForest erdőnek. Így megilleti a jog, hogy bármely erdőt meglátogassa, akár családdal, barátokkal, ott időt töltsön el, programot szervezzen oda stb..

Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy bárki más ne látogathassa meg ezeket az erdőket, sőt, erre biztatunk mindenkit, aki szereti a természetet, az erdőket.

2. Mi lesz a fákkal? - kérdezik.

A felajánlott területeken úgynevezett örökerdőket hozunk létre, tehát ezeket a fákat senki nem vághatja ki,. Ezek a fák senkinek a tényleges "tulajdonát" nem képezik, ezeknek az erdőknek egyetlen tulajdonosa lehet: a Föld, a rajta élő összes élőlénnyel együtt.

Ezeket az erdőket tíz évig gondozzuk, utána a természetre bízzuk a további sorsukat, de az alapítvány természetesen ekkor is megtesz minden tőle telhető az erdők fennmaradásáért.

 

Támogatni átutalással lehet a csomagok valamelyikére kattintva. Ha az utalásodat követő 2 munkanap után nem kapsz visszaigazolást a támogatásról, kérjük, jelezd ezt a myforestkozossegierdok@gmail.com-on! 

* a „tulajdonos” szó azért van idézőjelben, mert tényleges tulajdonról nem beszélhetünk. A támogatásokkal szimbolikus tulajdonlás jön létre.

Csomagok

1 facsemete

750 Ft

Minden elültetett csemete fontos részét képezi a későbbi erdő kialakulásának.

 

10 facsemete

7 500 Ft

Tíz csemetéből biztosan lesz legalább egy felnőtt fa. 

Már egy fa is évi 116 kilogrammnyi oxigént termel, ez két ember számára egy évre elegendő mennyiség.

 

100 facsemete

75 000 Ft

Száz csemetéből biztosan lesz legalább 10 felnőtt fa.

Tíz fa élete során 10 tonnányi széndioxidot tud oxigénné varázsolni.

1 000 facsemete

750 000 Ft

1000 csemetéből biztosan lesz legalább 100 felnőtt fa.

Száz fa már valamivel több, mint 3 autónak az éves széndioxid kibocsájtását tudja megkötni.

Bemutatkozás: Price List

Kiemelt támogató partnereink:

Fő támogatóink
Bemutatkozás: Contact
bottom of page